Home » Blog » köszönöm

Címke: köszönöm

Összehúzódás, köszönöm, hogy megjelentél, szeretlek, örülök, ha maradsz

Scott Kiloby írása. Fordította: Oravecz Andrea.  

Aminek ellenállunk, az fennmarad. Ősi bölcsesség ez. És a testi kontrakciók/összehúzódások esetén is talán ez a bölcselet a legfontosabb felismerés. A testi kontrakció egy besűrűsödött érzet, amely általában a torokban, a mellkasban, a gyomorban, vagy az ágyéki régióban jelentkezik. A testemben tapasztalt különböző kontrakciókra mindig is olyan meg nem élt, át nem érzett érzelmekként/érzésekként tekintettem, melyek az idő múlásával sűrű, tömör energiává kristályosodtak. Valamikor régen, valószínűleg kora gyermekkorban bizonyos érzelmek és érzetek egyszerűen túl soknak, elviselhetetlennek bizonyultak. Valami a testemben ekkor bezárt, összehúzódott a fájdalmas érzelmek/érzetek ellen, és mélyre lenyomta őket. Később tudatosultam csak arra, hogy amíg a testben bármilyen kontrakció van, addig abból fakadóan általában valamilyen függőség is működik.

Életem korai szakaszában egyszerűen megpróbáltam túlélni ezeknek a fájdalmas érzelmeknek és érzeteknek a jelenlétében. A testem tudattalanul is megszilárdította az összehúzódást ezekben az években. Aztán hosszú ideig függőségi szerekkel és tevékenységekkel próbáltam elmenekülni ezektől a fájdalmas energiáktól, így próbáltam zsibbasztani, elnyomni őket. Úgy tűnt, nincs más választásom. A testem ezzel a módszerrel tanult meg megbirkózni mindazzal, amit addig nem éltem meg, nem éreztem át teljességében. Ezek a szerek és tevékenységek azonban csak átmeneti enyhülést hoztak. Az összehúzódás visszatért, a semmiből bukkanva elő, nyilvánvalóan még többért kiáltva ebből a szerből, vagy amabból a tevékenységből. Ördögi kör!

Amikor rátaláltam arra a lehetőségre, hogy spirituális tanítások és terápiás módszerek segítségével engedjem el ezeket a beragadt energiákat, én is elkövettem egy ártatlan „hibát”, mint oly sokan. Tudom, tudom, nincsenek hibák. De csak hallgass végig.

Erőfeszítésből közelítettem meg a témát. Legfőbb célom az összehúzódástól való megszabadulás volt. Éveket töltöttem – mindenféle rendelkezésemre álló módon – a kontrakciók ellazításával, elengedésével, feltárásával, a bennük való megpihenéssel, a bennük való meditációval, az önvizsgálatukkal, az átalakításukkal. Nem vettem észre, hogy legtöbb erőfeszítésem legjobb esetben is pont, hogy a helyén tartotta, gyakran pedig még tovább szilárdította a beragadt energiát.

Már az Élő Önvizsgálatok kifejlesztése előtt, jó néhány ezek közül az összehúzódások közül elengedődött, pusztán a jelen tudatosságának felismerése által, illetve annak a lehetővé tételével, hogy minden csak legyen, ahogy van (minden szó, kép és érzet). De néhány makacsabb, besűrűsödött energia megmaradt, akárcsak a velük járó függőségek.

Az Önvizsgálatok kifejlesztése után is még ugyanúgy elkövettem ezt az ártatlan hibát. Az új eszközökkel is elengedni próbáltam az összehúzódásokat. Ez volt a tudatos vagy tudattalan szándékom. A végzetes hiba. Észrevettem, hogy ha a legkisebb szándék is irányul arra, hogy megszabaduljak attól az energiától, az egyszerűen ottmarad. Aminek ellenálltam, azt fenntartottam.

Az Élő Önvizsgálatok facilitátoraiként gyakran bátorítjuk a klienseket arra, hogy pihenjenek meg és hagyjanak mindent csak lenni, úgy, ahogy van. Ez remek instrukció az erőfeszítés ellazítására. Néha azonban ez egyszerűen nem elég. Nekem nem volt elég, legalábbis ezeknek a sűrűbb testérzeteknek az esetében. Az elmém ugyan vette az útmutatást, de valahogy a tudatalatti szándék, hogy megszabaduljak az energiától, ott dolgozott a „megpihenés” alatt.

Ahogy visszatekintettem az életemre és megláttam, mi történt újra meg újra, felismertem, hogy volt egyfajta alapminta, ha tetszik, egy hiba az operációs rendszerben. A minta a következőképpen jelent meg az életemben:

Bármi, ami kényelmetlen érzéssel jár:

  1. Nem akarom, hogy egyáltalán megjelenjen.
  2. Nem szeretem, ha itt van (valójában gyűlölöm).
  3. Azt akarom, hogy elmenjen.

Amikor először kezdtem el alkalmazni az Élő Önvizsgálatokat a megmaradt összehúzódások egy részén, ez a rendszerhiba még mindig működött. És erről fogalmam sem volt! Mindegy volt, mennyire vettem is észre, hogy a gondolatok, érzelmek és érzetek nem én vagyok, mennyire is voltam tudatában annak, hogy ezek a jelenségek csupán jönnek és mennek – a kontrakció maradt. És emiatt a felfedezetlen alapminta miatt maradt.

Tudtam, hogy az Önvizsgálatok remek eszköz a testi összehúzódások alapos megvizsgálására – a legjobb eszköz, amit eddig találtam. De tudtam, hogy kicsit meg kell állnom és hátra kell lépnem egyet, hogy úgy mondjam. Egy kis „rendszerhiba-elhárításra” volt szükség először. Tudtam, hogy mostantól ez már nem is a tudatosság felismeréséről szól, mert a minta annyira tudattalan volt, hogy még akkor is futott, amikor a tudatosságot már egyértelműen felismertem. Ehelyett egyszerűen elkezdtem a következőket mondani minden alkalommal, amikor az összehúzódás megjelent, miközben tudatában voltam az érzeteknek és a hozzájuk kapcsolódó formáknak/képeknek:

„Köszönöm, hogy megjelentél, szeretlek, örülök, ha maradsz.”

Miután ezt kimondtam, csak megpihentem – semmit sem csináltam! Csak a napi teendőimet!

Körülbelül két éve kezdtem el ezt a köszöntőt használni, miután olvastam a Ho’oponopono-ról, a megbékélés és megbocsájtás Hawaii gyakorlatáról. Egyszerűen a testi összehúzódások felé fordítottam a gyakorlatot.

Hogy miért is volt ez hasznos? Ha feltétel nélküli szeretetet mutatnál egy barát felé, aki megjelenik az ajtódban, nem úgy állnál-e hozzá, hogy “Köszönöm, hogy eljöttél, szeretlek, örülök, ha maradsz?” Minden más ellenállás. És aminek ellenállunk, az fennmarad.

Elég volt csak kimondani a mondatot és minden megváltozott. Olyan volt, mintha „kiprogramoztam” volna magamból ezt a mélyen magamban tartott és tudattalan hiedelmet, hogy „Nem akarom, hogy megjelenjen, gyűlölöm, és azt akarom, hogy elmenjen”.  Észrevettem, hogy amint kimondtam, nem volt már szükség önvizsgálatot sem végezni az összehúzódásra, legalább is eleinte nem. Minden rendben volt, sőt, kellemes! Még a fájdalom is csak volt, bármi is volt az. Nem nagy dolog, ha nincs már az irányában ellenállás.

Aztán azt is észrevettem, hogy alkalmanként maga az önvizsgálódási szándék, miután használtam ezt a mondatot, magával hozta az összehúzódástól való megszabadulás szándékát is (újra). Az önvizsgálat ekképpen való használata csak megszilárdította volna az összehúzódást. Felfedeztem, hogy alig maradt hajlandóság arra, hogy megnézzem, az összehúzódás a mondat kimondása után távozott-e. Nyilvánvalóan nem ez volt ugyanis a kimondásának célja. A kimondás célja az érzetek természetes, szerető elfogadásának megélődése, egy az elmén túlmutató elfogadásé.

Mindennek a rendszerhibára nézve „kiprogramozó” hatása volt. Ironikus módon, ez a mondat jó néhányszori ismétlés által elkezdte feloldani az összehúzódást – nem feltétlenül teljes egészében. De olyan volt, mintha ez többé nem számított volna. A rendszerhiba (angolul bug, azaz bogár) lelazította a kis karjait és lábait a felbukkanó energiából (nincs semmilyen bogár, ez csak egy metafora). És amikor már nem volt semmilyen, az összehúzódás bármilyen maradványától való megszabadulásra irányuló szándék, finoman elkezdtem az önvizsgálatot. Az önvizsgálat sokkal hatékonyabb is volt így. Nyugalmas játéknak, felfedezésnek érződöttsemmilyen eredményt nem vártam már tőle.

A facilitátorok sok egyéb eszközt is alkalmaznak a vezetett önvizsgálatok során, hogy segítsenek ellazítani az kliensben működő megszabadulni vágyást és erőfeszítés. Nekem ezek közül épp ez a mondat vált be. Ha nem ragaszkodsz szigorúan az önvizsgálathoz, akkor nyitott maradsz más dolgokra is.

Mindezt ne valamiféle garanciának vedd arra nézvén, hogy ez a mondat majd feloldja a testi kontrakciókat. Ismétlem, nem ez a célja  a kimondásának (még ha az elengedődés is az eredmény.) A mélyebb feloldódáshoz gyakran szükséges az önvizsgálat, miután ez a mondat már teljesen átitatja a lényedet. Azért osztom meg, mert tán te is használni kezded majd, és ezzel elengedődhet azt a hiedelmed, hogy „Ennek nem kéne megjelennie, nem szeretem, és azt akarom, tűnjön el.”  Ha nálad is hasonló alapminta működik, talán ez a mondat megállítja majd a „próbálkozás, próbálkozás, próbálkozás” erőfeszítéses, kereső játszmáját. Utána pedig játékosabb, nyugalmasabb módon önvizsgálhatsz, az eredeti szándék szerint használva az önvizsgálatot – mint egy gyengéd felfedezést, ami nem kíván megváltoztatni semmit, csak megpihenni és szeretetteljesen és finoman megengedni, hogy minden csak legyen.

Talán látod az iróniát: hogy bár aminek ellenállunk, továbbra is fennmarad, amit megengedünk (igazán megengedünk), változik, sőt, néha feloldódik. A legerőteljesebb változtatási igyekezetünk ellenére, a változás leginkább akkor történik meg, amikor felhagyunk ezzel az igyekezettel, azaz az erőfeszítéssel!

Ezt a bejegyzést az előző Living Enquiries weboldalról teszik közzé