Home » Blog » Uncategorized @hu

Kategória: Uncategorized @hu

Az Emberi Valóság

Scott Kiloby írása. Fordította: Oravecz Andrea.  

Egészen mostanáig az emberiség beérte egy olyan „valósággal”, amelyben minden, amit teszünk vagy kifejezésre juttatunk, valahogy hatással van az önbecsülésünkre (munka, gyereknevelés, kapcsolatok, egészség, stb.). Állandóan másokhoz hasonlítgatjuk magunkat azon hiábavaló céllal, hogy valami szilárd és állandó dolgot hozzunk ki az élet áramlásából, ami valójában illékony, illuzórikus és állandótlan. Ködös, semmiben táncoló képekből próbálunk valamilyen szilárd valóságot gyártani.

Az a hiedelem uralja a játékot az emberi életben, hogy „Elkülönült vagyok és valami nincs rendben velem”. Egyesek nem is látják ezt a játékot. Mások látják, de úgy tesznek, mintha nem is létezne. Néhányan látják, de nem tudják, mit kezdjenek vele, vagy hogyan lássanak át rajta. Így azon kapják magukat, hogy pusztán ráhagyatkoznak valamilyen spirituális tanító szavaira, aki a hétvégén a városba érkezik, vagy önfejlesztő tanfolyamokon keresnek reményt valami jövőbeli jobbra… mindig a jövőben. És mindez a keresés, és a mások szavaiban és ígéreteiben való bizalom azért ennyire elterjedt, mert nem nézünk bele a saját megtapasztalásunkba, hogy meglássuk, mi is történik valójában. Félelem, önvád és kétség, cinizmus, bizalmatlanság mások iránt, alkalmatlanság érzés, a jövő hajszolása és a múlt újrahasznosítása a legtöbb ember állandósult állapota. Még a legsikeresebb, leggazdagabb, legspirituálisabb vagy legvonzóbb emberek is (kívülről nézve), akikkel egyéni üléseimen találkoztam, hordoznak olyan képet önmagukról, hogy ők nem elég jók. Beérjük ennyivel, mert nem ismerünk más utat.

A jó hír az, hogy ennek nem kell így lennie!

Lehetséges ebben a világban úgy élni és kifejezni magunkat, hogy annak nem kell, hogy köze legyen az önbecsüléshez, úgy, hogy nem tapasztalunk semmilyen eredendő ént abban, amit teszünk vagy nem teszünk, sem abban, amit kifejezünk vagy nem fejezünk ki. Ezt még a legnehezebb időkben is megláthatjuk és felismerhetjük, amikor pénzügyileg rosszul állunk, kapcsolataink érnek véget, vagy betegség dönt le a lábunkról. Semmilyen különleges túlvilági állapotra nincs szükség. Semmilyen bárányfelhős spirituális élmény nem kell. Csak egy egyszerű szemléletváltás magunkkal és a valóságunkkal kapcsolatban.

Az Élő Önvizsgálatokkal való munkám során már számtalanszor láthattam ezt a szemléletváltást. Igazából minden nap látom. Teljesen megszokottá vált, hogy egy ülés elején valaki elmondja nekem, hogy az élet nehéz, vagy hogy ő egy csődtömeg, senkinek nem kell, vagy nem elég jó, csak hogy az ülés végén meglássa, hogy ezek a dolgok üresek és megtalálhatatlanok, és hogy MAGA az én is megtalálhatatlan. Az Önvizsgálatok többi facilitátora is ugyanezekről számol be. Minden nap osztozunk ezekben a csodákban.

Ez az új látásmód feltárja, hogy nincs sehol semmilyen eredendő elválasztottság, míg az emberi kifejeződés továbbra is élénken és töretlenül érvényesül. Ebből a valóságból kapunk gyerekkorunkban egy kis ízelítőt, amikor az álmaink még nagyok és a szívünk nyitott (mielőtt még teljesen bekajáljuk az elkülönülés és hiány/elégtelenség alapérzését). Csak azzal, hogy pillanatról-pillanatra új szemmel nézünk a megtapasztalásra, ez a gyerekkori ízelítő mindennapi felnőttkori tapasztalattá válik.

Azt látjuk, hogy semmi nem tartós, minden állandóan mozog és változik, minden egyes gondolat és érzelem magunkról és másokról csupán egy illékony radarjel a képernyőn, a tükrök játéka, semmi olyasmi, amit meg kellene ragadni és semmi, ami elől el kellene rejtőzni, minden egyes jelenséget ugyanúgy elfogadunk, a legnagyobb sikertől a legmélyebb kudarcig. Ebben az áramló folyóban egyetlen mozdulat sem formál soha semmilyen eredendő ént (nem számít, milyen jónak vagy rossznak tűnik az a mozdulat).

Az által, hogy attól a gondolattól, hogy mi valóságosak és kézzelfoghatóak vagyunk ÁTmozdulunk ahhoz, hogy megnézzük, hogy minden, amit gondolunk, érzünk és érzékelünk, csupán egy radarjel egy képernyőn, átalakulás történik. Dobjuk ki a régi módot, ahol minden eseményt valahogy az „én” érzetével kapcsolunk össze, és ide az új módot, ami egy természetesebb út:

  • … ahol az, hogy kik vagyunk minden pillanatban, könnyedén és mentegetőzés nélkül élődik meg, mindegy, hogyan is jelenik meg, mindegy, mennyire rosszul vagy csodálatosan érezzük magunkat bármely adott ponton, minden olyan késztetés nélkül, hogy ennek az egésznek bármi köze lenne az önbecsülésünkhöz.
  • … ahol az öröm, a béke és a szeretet nem csak elvont fogalmak, amiket hajszolunk, hanem a mindennapi tapasztalásunk veleje.
  • … ahol mások sikere nem fenyegető többé.
  • … ahol a párbeszéd többé már nem hatalmi harc arról, hogy kinek van igaza, hanem csupán szabadon megosztott és elfogadott információk cseréje, ahol minden szempontnak megvan a maga helye az asztalon.
  • … ahol a félelem, düh, szomorúság, bűntudat és szégyen nem olyan dolgok, amik köré gigantikus történeteket szövünk, hanem csak illékony érzések, amik jönnek és mennek anélkül, hogy fennakadnának valamiféle mentális monológban.
  • … ahol a féltékenység és irigység a múlt dolgaivá válnak, amiket hátrahagyunk azzal a hiedelemmel együtt, hogy „Nem vagyok elég jó”, amiből elsődlegesen származtak.
  • … ahol a függőséget egy egyszerű téves érzékelésnek látjuk, amikor egy bizonyos érzelem vagy érzet azt jelenti, hogy „Ennem kell” vagy „Innom kell”.
  • … ahol a boldogságot már nemcsak hogy nem magunkon kívül találjuk meg, de hál’ istennek, ez lehetetlenné is válik.
  • … ahol még a legsötétebb fájdalom is szívesen látott vendég, lévén jó lehetőség arra, hogy ránézzünk az alatta meghúzódó én-hiedelemre.

Az, hogy ez a szemléletváltás hirtelen vagy fokozatos, csak akkor érdekes, ha elkezdünk erről az egészről filozofálgatni, visszanézve a múltra, mintha eredendően az lennénk, vagy még mindig egy csalóka csúcspontot hajszolunk a jövőben. Az igazság pillanata akkor jön el, amikor alaposan megnézzük a jelenben, hogy mit is nevezünk „én”-nek és „mások”-nak. Ennek során azt látjuk, hogy megtörténik az átalakulás, pedig mi egy centit sem mozdultunk. Innen ide jutottunk. Az egyetlen változás maga az érzékelés.

Túl jól hangzik, hogy igaz legyen? Mindig így hangzik, amíg magad meg nem nézed.

Ezt a bejegyzést az előző Living Enquiries weboldalról teszik közzé

Gyógyulás a Függőségekből – Egy Új Paradigma

Scott Kiloby írása. Fordította: Oravecz Andrea.  

A Függőségek Hagyományos Megközelítése

  1. A szenvedélybeteg mint „beteg ember” és a betegség kultúrája

A függőségek kezelésében a múltban a hangsúly főként azon volt, hogy a szenvedélybeteget beteg emberként kezelték és azt nézték, hogyan válhat ez a beteg ember egészséges emberré, hogyan teheti a történetét jobbá, és hogyan fejleszthet ki egy olyan egót, amely kevésbé fogékony a függőségi sóvárgások és kényszerek iránt. Mégis, sok ember, aki éveket töltött függőség-gyógyító programokban, még mindig szenvedélybetegként, és ezáltal beteg emberként azonosítja magát.

Ez pedig a betegség egy olyan kultúráját teremti meg, amelyben a szenvedélybetegek másodosztályú polgárokként sorolják be magukat. Azt éreztetik az emberrel, hogy ő „beteg”, és hogy más „beteg emberek” csoportjába tartozik, akik nem olyanok, mint más „normális” emberek a világon. Ez elválasztottságot eredményez a társadalomban a szenvedélybetegek és a nem szenvedélybetegek között. Ez a felosztás egyáltalán nem előnyös a függőségek kezelésében. Hajlamosak vagyunk úgy gondolni a függőségre, hogy az az „ő” problémájuk, a „többieké”, a beteg embereké.

Ha azonban körülnézel, az átlag népességben a legtöbb ember küzd ilyen vagy olyan függőséggel. Egyesek olyan anyagoktól függenek, mint drogok vagy alkohol, míg mások társadalmilag elfogadottabb dolgoktól függenek, mint vásárlás, munka, szerelem, pornográfia, egészségtelen módon kifejezett szexualitás, pénz, édességek, szerencsejátékok, dicséret, hírnév vagy figyelem. A függőséget okozó anyagok és tevékenységek listája végtelen. Amikor így tekintünk a dologra, mi (az összes ember) egy csónakban evezünk. A függőségből való kigyógyulás egy olyan törekvés, ami az egész emberiséget kell, hogy érdekelje. Nem különálló szigetek vagyunk. Ami egyikünkre hatással van, az mindannyiunkra hatással van, beleértve a családunkat, a közösségünket és az egész világunkat. Tehát, még ha valaki maga nem is szenvedélybeteg, együtt élhet egy szenvedélybeteggel, vagy ismerhet egyet, vagy valamilyen módon hatással lehet rá a függőség, beleértve az emelkedő egészségügyi költségeket és a függőséggel összefüggő bűnözést.

  1. Túlzott koncentrálás az adott szerre, a függőség mögött meghúzódó mechanizmus helyett

A hagyományos gyógyításban túlzottan a felosztásokra koncentrálunk. Elkülönítettük magunkat egymástól. A heroin függők erre a programra járnak. A vásárlás függők arra a másikra járnak. Az evési és szexuális kényszeresek külön csoportba sorolják magukat. Ez az elkülönítés abból ered, hogy a függőség tartalmára koncentrálunk (azaz az adott anyagra vagy cselekvésre) a függőség mögött meghúzódó mechanizmus helyett (keresés, ragaszkodás, menekülés vagy a jelenbeli kényelmetlen érzések elkerülése).

A függőség mögött meghúzódó mechanizmus valójában maga a gondolatban való hit. Érthetőbben, ez egy tárgyfüggőség. A gondolatok megteremtik az életünkben lévő elkülönült tárgyak érzetét. A legfőbb elkülönült tárgy az „én”. És amíg ez az „én” elkülönültnek látja magát, addig más elkülönült tárgyaknál keresi a beteljesedést és megelégedettséget, mindig valami más, valami több, valami tárgy után nyúlva (legyen az egy személy, hely, dolog, drog, kapcsolat, stb.). Ez az állandó kinyúlás azon helytelen érzékelésből ered, hogy kik is vagyunk valójában. Ebben az elkülönült érzésben nem tudjuk megállni, hogy valami más után nyúlkáljunk, mert maga az elkülönültség miatt érezzük magunkat hiányosnak. Pontosan ez a hiányérzet okozza az összes kifelé történő nyúlkálást. Tehát amíg nem jutunk el a gyökér problémáig, nagyon valószínű, hogy csak egyik tárgytól a másikig, egyik tartalomtól a másikig megyünk, és nem szabadulunk meg a háttér mechanizmustól, ami a függőségi ciklust fenntartja.

Amikor a tartalomra koncentrálunk, hajlamosak vagyunk a tartalmat egy másik tartalommal helyettesíteni. Egyik tárgytól a másikig megyünk. Például, ha tiszták leszünk és leszokunk a drogról, azon kaphatjuk magunkat, hogy megszállottak leszünk a kapcsolatok, a dohányzás vagy valami más terén. Tárgyat cseréltünk (azaz tartalmat). Nem kezeltük az elkülönültség háttér-érzetét. Még ha meg is szabadítjuk magunkat a különböző anyagoktól való függőségtől, a függőségünk tovább mehet más, rejtettebb függőségi formák felé. Függővé válhatunk az önfejlesztéstől, a szellemi felébredéstől, vagy magától a gyógyulástól. Igen! A függőség ennyire alattomos.

A Természetes Nyugalom Jelenlét Módszer

Ha elkezdünk magára a tárgyfüggőséget okozó háttér-mechanizmusra, az elmére koncentrálni, lehetőségünk lesz megszabadítani magunkat a függőségi ciklustól és annak minden formájától.

Ez a megközelítés arra hív bennünket, hogy pihenjünk meg a jelenlétben, ismétlődően, többször a nap folyamán. A jelenben való megpihenéssel tökéletes helyzetbe hozzuk magunkat ahhoz, hogy lássuk, mi is zajlik a belső tapasztalásunkban (azaz a gondolatok, érzelmek és érzetek birodalmában).

Miért is fontos ránézni a belső tapasztalásunkra? A tudomány és az orvostudomány fontos információkat adott nekünk arról, hogyan működik az agy és hogyan hat a függőség az agyra. Beszéltek nekünk az idegpályákról és a neurotranszmitterekről, amik belejátszanak a függőségi ciklusba. A probléma ez: egy szenvedélybeteg sosem tapasztalja közvetlenül az agyat, az idegpályákat vagy neurotranszmittereket. Menj és beszélj egy heroin függővel. Kérdezd meg tőle, mi járt a fejében a legutóbb, amikor belövésre vágyott. Nem „neurotranszmittereket és idegpályákat”.

A szenvedélybetegek hirtelen, ellenállhatatlan és azonnali sürgetést éreznek a használatra vagy cselekvésreEz a sürgetés a gondolatok, érzelmek és érzetek belső tapasztalásán keresztül történik. A „Heroint akarok” gondolat azonnal egy a testben kialakuló tényleges energetikai érzettel vagy vággyal, sóvárgással együtt bukkan fel. A sürgetés gyakran olyankor lép fel, amikor a szenvedélybeteg valamilyen módon érzelmileg zaklatottan vagy kényelmetlenül érzi magát.

Tehát a függőség gyógyításában a fókusz arra a képességnek a fejlesztésére irányulhat, hogy azonnal meglássuk azokat a gondolatokat, érzelmeket és érzeteket, amik akkor bukkannak fel, amikor a sóvárgás vagy szenvedély megjelenik. És ehhez a jelenléten át vezet az út. A jelenlét egy szó arra a tapasztalatra, hogy felismerjük a jelen pillanatban azt az alap tudatosságot, amely tudatában van annak, ami felbukkan az ember testének és elméjének belső terében, beleértve gondolatokat, érzelmeket és érzeteket. Ez a Természetes Megpihenés Módszer fókusza. A módszer holisztikus. Tehát becsüli a tudományt, az orvostudományt és a terápiát. Becsüli a testtel való törődés és a fizikai egészséggel kapcsolatos szükségleteket, beleértve az alvást és a megfelelő táplálkozást. De a gyógyulásra átfogóan tekint – nem csak fizikailag, érzelmileg, mentálisan vagy spirituálisan. Mindezek együtt, de a hangsúly a jelenlét felismerésén van, amit gyakran alulértékelnek vagy figyelmen kívül hagynak a jelenkori nyugati megközelítésekben.

A jelenben való megpihenéssel, és azzal, hogy hagyja az összes gondolatnak, érzelemnek és érzetnek, hogy önmaga legyen, a szenvedélybeteg egy újfajta szabadságot kezd megtapasztalni, hogy ne kövessen minden egyes felbukkanó gondolatot, érzelmet vagy érzetet. A jelenben való megpihenésen keresztül a tárgy vagy a jövő felé való húzóerő magától feloldódik. Ez a gyógyító megközelítés hasznosabb, mint egy jobb történet vagy egó kifejlesztése. A múltba látogatás hogyan segít egy szenvedélybetegen, aki épp azonnali, jelenbeli sürgetést érez a használatra? Egy jobb történet kifejlesztése hogyan segít egy olyan nőn, aki azonnali kielégülést keres a vásárláson keresztül? A sürgetések és sóvárgások azonnaliak. Ezek az itt és most-ba hoznak minket.

A Természetes Nyugalom módszere arra törekszik, hogy magának a függőség mechanizmusának a gyökeréhez jusson el, mivel az a jelen pillanatban történik.

Ez a megközelítés segít a szenvedélybetegnek átlátni magán az egón. Segít neki átlátni az elkülönültség érzetén. Amikor a szenvedélybeteg már nem azonosul a gondolatokkal, a gondolatok szabadon és megszakítás nélkül áramolhatnak. De feloldódik az én-érzet érdekében történő ragaszkodás a gondolatokhoz. Ebben a feloldódásban a függő személy már nem látja magát olyan tárgynak, amely el van vágva és elkülönült a többi tárgytól „ott kint”. Tehát feloldódik a hajsza azon tárgyak után.

A jelenléten keresztül a hiperaktívan gondolkodó elme ellazul. A függő személy megtapasztalja a csendes elmét. A gondolkodási függőség ellazul, és ezzel, gondolat által teremtett tárgyak iránti függőség is ellazul. Ez feloldja az egész függőségi ciklust, függetlenül annak tartalmától vagy formájától.

Ebben az ellazult jelenlétben közvetlenebbül meg tudja látni és átélni a fájó érzelmeket, ahelyett, hogy megpróbálná elfedni azokat az érzelmeket a következő lökettel. Azzal, hogy engedi az összes érzelemnek, hogy jöjjön és menjen ebben az alapvető jelenbeli tudati térben, a függőségi ciklus leáll. Minden energia, pozitív és negatív is, önmaga lehet. A függő személy mély csendet tapasztal lényén belül, ami olyan, mint egy meleg fürdő, amely minden helyzetben körülöleli, a szabadság, béke és jóllét érzését adva. Amikor a függő személy megtapasztalja ezt a kiegyensúlyozott és állandóan jelen lévő szabadságot, békét és jóllétet, az újabb „belövésre” való igény feloldódik. A hiány és tökéletlenség érzése eltűnik. A megelégedettséget már magának a jelenlétnek a természetes aspektusaként ismeri fel. És az a szükséglet is megszűnik, hogy függő vagy „beteg személyként” azonosítsa magát.

Ezt a bejegyzést az előző Living Enquiries weboldalról teszik közzé

Unalom és Függőség

Scott Kiloby írása. Fordította: Oravecz Andrea.  

Sokak számára az unalom szorosan kapcsolódik a függőséghez. Már nagyon korai életkorban elkezdődik. Ha megfigyelsz egy gyerekcsapatot, akik épp unalmas pillanatba kerülnek, melyben nincs mit csinálni, gyakran lázasan kezdik el keresni a következő csinálnivalót, csak hogy betölthessék a jelen pillanat üresség-érzetét. Mindannyian ezzel az örökös üresség-betöltő késztetéssel növünk fel. Sokak számára az élet egy hosszú cselekvéssor, melyet azért végeznek, hogy elkerülhessék a csinálás nélküli létet vagy a csendességet. És ez lehet az emberi fejlődés hajtóereje is sok területen, például a technológia és ipari fejlesztések területét. De a függőségeink mögött is ugyanez a hajtóerő húzódik meg.

Az unalom megjelenésekor mindig valamilyen mentális kép vagy szavak bukkannak fel, vagy az üresnek érződő jelen pillanatról, vagy pedig egy közvetlen jövőbeni pillanatról, mely majd üres lesz. Akár úgy is érződhet, mintha a halál várna ránk, amennyiben ez az üresség nem kerül betöltésre. Drámai ereje lehet. Úgy tűnhet, mintha az én halála várakozna a küszöbön, ami nagyon ijesztő tud lenni. Ezért ennek az ürességnek a megtapasztalása szorongással, nyugtalansággal, feszültséggel járhat együtt. Ezért aztán mindenáron próbáljuk valamivel kitölteni ezt az űrt, legyen az ital, cigaretta, étel, számítógépezés, takarítás, rendezgetés, beszélgetés, gondolkodás, vagy bármi jövőbeni több-jobb keresése.

A függőségekkel kapcsolatos munkámnak lényeges pontja az unalom témaköre, megvizsgálása és megtapasztalása. A következő gyakorlat segítségével te is belenézhetsz ebbe.

Amikor unatkozáson kapod magad, vedd észre, hogy valamilyen kép jelent meg a jelen vagy a közvetlenül eljövendő pillanatról, melyben üresség érzékelhető, ami mintha betöltésre szorulna. Tudatosítsd ezt a képet, hozd magad elé az elmédben, és nézz rá közvetlenül, anélkül, hogy a jelentésén gondolkoznál. Tedd fel magadnak a kérdést: „Ez a kép a halál?” Vagy azt is megkérdezheted: „Ez a kép én vagyok?” Amint meglátod, hogy az csupán egy kép, nem pedig te magad vagy a halálod, nézd addig a képet szavak és címkék hozzáadása nélkül, elemzés nélkül, csak a puszta képet, amíg az elhalványul és feloldódik a térben. Pihenj meg néhány pillanatig gondolatok nélkül, és hozd a figyelmedet a testedbe. Vedd észre, ha a testben bármilyen érzés, érzet, energia van jelen, és csak érezd, anélkül, hogy gondolkodnál róla, címkék és történetek nélkül. Érzed a puszta energiát, anélkül, hogy bármit is kezdeni szeretnél vele, pont olyannak, amilyen. Észreveheted, ahogy az érzés, energia átalakul, elhalványul, akár el is tűnik. Amint ez megtörténik, vedd észre, hogy a jelen pillanatból semmi nem hiányzik. Semmilyen módon nem hiányos. Az az érzet, hogy bármi is hiányozna, illetve hogy az adott pillanat unalmas lenne, csak azért bukkanhatott fel, mert megjelent az a bizonyos kép és vele együtt a testi érzetek is, melyeknek nem voltál tudatában. Ha megfigyeled a képet és érzed az energiát gondolatok nélkül, akkor amint eltűnnek, az unalom is velük együtt tűnik el. Bízz bennem. Próbáld ki! Nagyon valószínű, hogy csökkenni fognak a függőségi késztetéseid, amint megtapasztalod, hogy az unalom csupán illúzió. És azt is megtapasztalod majd, hogy az üresség nem jár együtt a halállal, ha az az üres tér nem kerül betöltésre. Ez mind az elme által keltett illúzió. Nincs olyan „én”, melynek létét fenyegetné egy semmit nem tévő pillanat.

Ezt a bejegyzést az előző Living Enquiries weboldalról teszik közzé

Összehúzódás, köszönöm, hogy megjelentél, szeretlek, örülök, ha maradsz

Scott Kiloby írása. Fordította: Oravecz Andrea.  

Aminek ellenállunk, az fennmarad. Ősi bölcsesség ez. És a testi kontrakciók/összehúzódások esetén is talán ez a bölcselet a legfontosabb felismerés. A testi kontrakció egy besűrűsödött érzet, amely általában a torokban, a mellkasban, a gyomorban, vagy az ágyéki régióban jelentkezik. A testemben tapasztalt különböző kontrakciókra mindig is olyan meg nem élt, át nem érzett érzelmekként/érzésekként tekintettem, melyek az idő múlásával sűrű, tömör energiává kristályosodtak. Valamikor régen, valószínűleg kora gyermekkorban bizonyos érzelmek és érzetek egyszerűen túl soknak, elviselhetetlennek bizonyultak. Valami a testemben ekkor bezárt, összehúzódott a fájdalmas érzelmek/érzetek ellen, és mélyre lenyomta őket. Később tudatosultam csak arra, hogy amíg a testben bármilyen kontrakció van, addig abból fakadóan általában valamilyen függőség is működik.

Életem korai szakaszában egyszerűen megpróbáltam túlélni ezeknek a fájdalmas érzelmeknek és érzeteknek a jelenlétében. A testem tudattalanul is megszilárdította az összehúzódást ezekben az években. Aztán hosszú ideig függőségi szerekkel és tevékenységekkel próbáltam elmenekülni ezektől a fájdalmas energiáktól, így próbáltam zsibbasztani, elnyomni őket. Úgy tűnt, nincs más választásom. A testem ezzel a módszerrel tanult meg megbirkózni mindazzal, amit addig nem éltem meg, nem éreztem át teljességében. Ezek a szerek és tevékenységek azonban csak átmeneti enyhülést hoztak. Az összehúzódás visszatért, a semmiből bukkanva elő, nyilvánvalóan még többért kiáltva ebből a szerből, vagy amabból a tevékenységből. Ördögi kör!

Amikor rátaláltam arra a lehetőségre, hogy spirituális tanítások és terápiás módszerek segítségével engedjem el ezeket a beragadt energiákat, én is elkövettem egy ártatlan „hibát”, mint oly sokan. Tudom, tudom, nincsenek hibák. De csak hallgass végig.

Erőfeszítésből közelítettem meg a témát. Legfőbb célom az összehúzódástól való megszabadulás volt. Éveket töltöttem – mindenféle rendelkezésemre álló módon – a kontrakciók ellazításával, elengedésével, feltárásával, a bennük való megpihenéssel, a bennük való meditációval, az önvizsgálatukkal, az átalakításukkal. Nem vettem észre, hogy legtöbb erőfeszítésem legjobb esetben is pont, hogy a helyén tartotta, gyakran pedig még tovább szilárdította a beragadt energiát.

Már az Élő Önvizsgálatok kifejlesztése előtt, jó néhány ezek közül az összehúzódások közül elengedődött, pusztán a jelen tudatosságának felismerése által, illetve annak a lehetővé tételével, hogy minden csak legyen, ahogy van (minden szó, kép és érzet). De néhány makacsabb, besűrűsödött energia megmaradt, akárcsak a velük járó függőségek.

Az Önvizsgálatok kifejlesztése után is még ugyanúgy elkövettem ezt az ártatlan hibát. Az új eszközökkel is elengedni próbáltam az összehúzódásokat. Ez volt a tudatos vagy tudattalan szándékom. A végzetes hiba. Észrevettem, hogy ha a legkisebb szándék is irányul arra, hogy megszabaduljak attól az energiától, az egyszerűen ottmarad. Aminek ellenálltam, azt fenntartottam.

Az Élő Önvizsgálatok facilitátoraiként gyakran bátorítjuk a klienseket arra, hogy pihenjenek meg és hagyjanak mindent csak lenni, úgy, ahogy van. Ez remek instrukció az erőfeszítés ellazítására. Néha azonban ez egyszerűen nem elég. Nekem nem volt elég, legalábbis ezeknek a sűrűbb testérzeteknek az esetében. Az elmém ugyan vette az útmutatást, de valahogy a tudatalatti szándék, hogy megszabaduljak az energiától, ott dolgozott a „megpihenés” alatt.

Ahogy visszatekintettem az életemre és megláttam, mi történt újra meg újra, felismertem, hogy volt egyfajta alapminta, ha tetszik, egy hiba az operációs rendszerben. A minta a következőképpen jelent meg az életemben:

Bármi, ami kényelmetlen érzéssel jár:

  1. Nem akarom, hogy egyáltalán megjelenjen.
  2. Nem szeretem, ha itt van (valójában gyűlölöm).
  3. Azt akarom, hogy elmenjen.

Amikor először kezdtem el alkalmazni az Élő Önvizsgálatokat a megmaradt összehúzódások egy részén, ez a rendszerhiba még mindig működött. És erről fogalmam sem volt! Mindegy volt, mennyire vettem is észre, hogy a gondolatok, érzelmek és érzetek nem én vagyok, mennyire is voltam tudatában annak, hogy ezek a jelenségek csupán jönnek és mennek – a kontrakció maradt. És emiatt a felfedezetlen alapminta miatt maradt.

Tudtam, hogy az Önvizsgálatok remek eszköz a testi összehúzódások alapos megvizsgálására – a legjobb eszköz, amit eddig találtam. De tudtam, hogy kicsit meg kell állnom és hátra kell lépnem egyet, hogy úgy mondjam. Egy kis „rendszerhiba-elhárításra” volt szükség először. Tudtam, hogy mostantól ez már nem is a tudatosság felismeréséről szól, mert a minta annyira tudattalan volt, hogy még akkor is futott, amikor a tudatosságot már egyértelműen felismertem. Ehelyett egyszerűen elkezdtem a következőket mondani minden alkalommal, amikor az összehúzódás megjelent, miközben tudatában voltam az érzeteknek és a hozzájuk kapcsolódó formáknak/képeknek:

„Köszönöm, hogy megjelentél, szeretlek, örülök, ha maradsz.”

Miután ezt kimondtam, csak megpihentem – semmit sem csináltam! Csak a napi teendőimet!

Körülbelül két éve kezdtem el ezt a köszöntőt használni, miután olvastam a Ho’oponopono-ról, a megbékélés és megbocsájtás Hawaii gyakorlatáról. Egyszerűen a testi összehúzódások felé fordítottam a gyakorlatot.

Hogy miért is volt ez hasznos? Ha feltétel nélküli szeretetet mutatnál egy barát felé, aki megjelenik az ajtódban, nem úgy állnál-e hozzá, hogy “Köszönöm, hogy eljöttél, szeretlek, örülök, ha maradsz?” Minden más ellenállás. És aminek ellenállunk, az fennmarad.

Elég volt csak kimondani a mondatot és minden megváltozott. Olyan volt, mintha „kiprogramoztam” volna magamból ezt a mélyen magamban tartott és tudattalan hiedelmet, hogy „Nem akarom, hogy megjelenjen, gyűlölöm, és azt akarom, hogy elmenjen”.  Észrevettem, hogy amint kimondtam, nem volt már szükség önvizsgálatot sem végezni az összehúzódásra, legalább is eleinte nem. Minden rendben volt, sőt, kellemes! Még a fájdalom is csak volt, bármi is volt az. Nem nagy dolog, ha nincs már az irányában ellenállás.

Aztán azt is észrevettem, hogy alkalmanként maga az önvizsgálódási szándék, miután használtam ezt a mondatot, magával hozta az összehúzódástól való megszabadulás szándékát is (újra). Az önvizsgálat ekképpen való használata csak megszilárdította volna az összehúzódást. Felfedeztem, hogy alig maradt hajlandóság arra, hogy megnézzem, az összehúzódás a mondat kimondása után távozott-e. Nyilvánvalóan nem ez volt ugyanis a kimondásának célja. A kimondás célja az érzetek természetes, szerető elfogadásának megélődése, egy az elmén túlmutató elfogadásé.

Mindennek a rendszerhibára nézve „kiprogramozó” hatása volt. Ironikus módon, ez a mondat jó néhányszori ismétlés által elkezdte feloldani az összehúzódást – nem feltétlenül teljes egészében. De olyan volt, mintha ez többé nem számított volna. A rendszerhiba (angolul bug, azaz bogár) lelazította a kis karjait és lábait a felbukkanó energiából (nincs semmilyen bogár, ez csak egy metafora). És amikor már nem volt semmilyen, az összehúzódás bármilyen maradványától való megszabadulásra irányuló szándék, finoman elkezdtem az önvizsgálatot. Az önvizsgálat sokkal hatékonyabb is volt így. Nyugalmas játéknak, felfedezésnek érződöttsemmilyen eredményt nem vártam már tőle.

A facilitátorok sok egyéb eszközt is alkalmaznak a vezetett önvizsgálatok során, hogy segítsenek ellazítani az kliensben működő megszabadulni vágyást és erőfeszítés. Nekem ezek közül épp ez a mondat vált be. Ha nem ragaszkodsz szigorúan az önvizsgálathoz, akkor nyitott maradsz más dolgokra is.

Mindezt ne valamiféle garanciának vedd arra nézvén, hogy ez a mondat majd feloldja a testi kontrakciókat. Ismétlem, nem ez a célja  a kimondásának (még ha az elengedődés is az eredmény.) A mélyebb feloldódáshoz gyakran szükséges az önvizsgálat, miután ez a mondat már teljesen átitatja a lényedet. Azért osztom meg, mert tán te is használni kezded majd, és ezzel elengedődhet azt a hiedelmed, hogy „Ennek nem kéne megjelennie, nem szeretem, és azt akarom, tűnjön el.”  Ha nálad is hasonló alapminta működik, talán ez a mondat megállítja majd a „próbálkozás, próbálkozás, próbálkozás” erőfeszítéses, kereső játszmáját. Utána pedig játékosabb, nyugalmasabb módon önvizsgálhatsz, az eredeti szándék szerint használva az önvizsgálatot – mint egy gyengéd felfedezést, ami nem kíván megváltoztatni semmit, csak megpihenni és szeretetteljesen és finoman megengedni, hogy minden csak legyen.

Talán látod az iróniát: hogy bár aminek ellenállunk, továbbra is fennmarad, amit megengedünk (igazán megengedünk), változik, sőt, néha feloldódik. A legerőteljesebb változtatási igyekezetünk ellenére, a változás leginkább akkor történik meg, amikor felhagyunk ezzel az igyekezettel, azaz az erőfeszítéssel!

Ezt a bejegyzést az előző Living Enquiries weboldalról teszik közzé

A Testbe Ragadt Érzelmi Energiák (Kontrakciók) Titkai és Feloldása

Scott Kiloby írása. Fordította: Oravecz Andrea.  

Ha az életedben jelen van valamilyen függőség, akkor valamilyen beragadt érzelmi energiád/testi kontrakciód is van. És ugyanez érvényes a szorongásra, depresszióra, spirituális keresésre és sok más megszokott emberi állapotra és viselkedésre. A lényeg röviden: mindezek a jelenségek a testbe beragadt energiákból, ún. testi kontrakciókból erednek.

A testi kontrakció egy fizikailag érzett energia-összesűrűsödés, vagy egy sor energiaberagadás különböző testrészekben. Bár az Élő Önvizsgálatokban nem használjuk a „csakra” kifejezést, a csakrákról szóló több ezer évnyi értekezés a spirituális hagyományokban, nem üres fecsegés. Ezek a látszólag szilárd kontrakciók – beragadt energia-összehúzódások –különböző testtájainkon jelennek meg, és mindenféle tudatos és tudattalan történetünk szerves részét képezik. Ide tartozhatnak a biztonsággal, szexualitással, kreativitással, örömmel, kontrollal, hatalommal, szeretettel, kapcsolatokkal, önkifejezéssel kapcsolatos témáink, és sok minden más is.

Kicsi gyerekkorunk óta megtanultuk a módját, hogyan védjük meg magunkat bizonyos érzelmek átélésétől vagy környezetünk felől érzékelt bizonyos fenyegetések megtapasztalásától. Elme és test szinten is begyakorlódnak ezek az önvédelmi mechanizmusok. Idővel az egésztestben elraktározódnak és megszilárdulnak: beragadt energiagócok alakulnak ki belőlük. Aztán még annak is megtaláljuk a módját, hogyan is ne kelljen teljesen tudatában lennünk ezeknek a kontrakcióknak; szerfüggőségekhez, személyiségfejlesztéshez, spirituális kereséshez, munkaalkoholizmushoz, túlzott, kényszeres, elemző gondolkodáshoz folyamodunk, a fejünkben élünk. Bármit megteszünk, csak ne kelljen érezni ezeket az érzeteket – mindezt többnyire tudattalanul. Az első lépés ahhoz, hogy felszabadítsuk ezt a megrekedt energiákat az, hogy tudatosítjuk ezeket a kontrakciókat és többé nem kerüljük el őket.

tested emlékszik az érzelmi fájdalomra, még akkor is, ha te nem.

Az Élő Önvizsgálatokkal egyszerűen szétbogozhatók ezek a beragadt energiák. Az egyszerű azonban nem jelent egyben fájdalommenteset is. Nem ígérhetjük, hogy nem fogsz érzelemkitöréseket átélni, vagy hogy egyetlen ülés alatt feloldódik a kontrakció, de az Önvizsgálatok egyenesen a lényegre tapintanak. Félresöprik az összes díszes spirituális fecsegést, és elvégzik azt a fajta belső ránézést, feltárást – egyfajta testi-lelki-gondolati műtétet, ha úgy tetszik -, ami ténylegesen mozgásba lendíti az energiát és feloldja a történeteket.

Megtalálhatatlan Önvizsgálatot használjuk arra, hogy átlássunk az összes szón, képen, érzelmen és érzeten, amik egy adott kontrakciót a helyén tartanak. Például, ha valakinek a hatalommal vagy kontrollal van problémája, vagy épp tehetetlennek és gyengének érzi magát, gyakran a gyomor területe érződik besűrűsödöttnek. Ha átnézünk minden szót és mentális képet, ami tudattalanul az adott testrészben bújik meg, ez felszabadítja az energiát. Ha valaki a szabad önkifejezésben vagy alkotásban érzi magát gátoltnak vagy akár képtelennek, a megrekedt energia gyakran a torok vagy ágyék területén van. A ragaszkodás, birtoklási vágy és a kapcsolati rászorultság gyakran a mellkas vagy szívterület összehúzódásával jár együtt. Ez csupán egy rövid lista. Szinte minden szenvedéstörténetünk leegyszerűsíthető egy vagy több testi kontrakcióra.

Az egyéni dolog, hogy kinek hol van a beragadás és milyen történet kötődik hozzá. Az üléseken azzal kezdünk, hogy üldögélni kezdünk az energiában, ismerkedünk vele, felfedezzük.  Ezután meghatározzuk, milyen identitásunk ágyazódott be az adott testi energiába. Utána pedig elkezdjük „keresni” ezt az identitást. Ahogy az adott történethez tartozó képek és szavak feldolgozódnak, az adott terület energiája is felszabadul és szabadabban áramolhat az egész testben. A Megtalálhatatlan Önvizsgálat mellett a facilitátorok használják a Szorongás és a Függőség/Kényszer Önvizsgálatot is, hogy eltakarítsák az összes olyan gondolatot, mely akaratlanul a helyén tartja a beragadt energiát. Például függőségi-kényszeres gondolatok egy adott szerrel vagy tevékenységgel kapcsolatban szintén a helyén tartják a kontrakciót, illetve elvonnak minket az érzésétől, a megtapasztalásától. A szorongáshoz kötődő hiedelemcsomagokkal ugyanez a helyzet. Ha összeszőjük mindhárom önvizsgálatot (Megtalálhatatlan, Függőség/Kényszer és Szorongás), akkor nincs többé hová menekülnünk, nem terelődünk el, együtt pihenünk azzal, ami van,hogy az energia végül magától tudjon megmozdulni (személyes akarat bevonása nélkül). Ez az összeszövés tudatosítja az összes olyan gondolatot, amik a helyén tartják a beragadást.

Első kézből való tapasztalatom van az önvizsgálatokkal az ágyéki és torok tájéki beragadások feloldásában. Ezek azzal a hittel kapcsolatosak, hogy „Nem tudom kifejezni az érzéseimet.” Megtaláltam a módját, hogy évtizedekig eltereljem magam ezektől a kontrakcióktól – főleg függőségek által. De az elterelés évei során a testem elraktározta ezt a történetet és megkeményedett ezeken a területeken. Hihetetlenül felszabadító volt, amikor feloldódott az energia az ágyéki területen és a torokban. Az életenergia elkezdett folyékonyabban áramlani az egész testemben, és a testemet minden területen teljesen nyitottnak kezdtem el érzékelni. A dolgokat és az embereket áttetszőbbnek éreztem. Aztán könnyebb lett kifejezni magam és természetes módon önmagam lenni minden pillanatban, különösen a kapcsolatokban. Még a gyaloglást is könnyedebbnek éreztem, ahogy az ágyéki beragadás ellazult.

Légy óvatos az olyan spirituális tanításokkal, melyek csak azt hajtogatják, hogy valódi identitásod a formanélküliség vagy tudatosság, hogy nem a test vagy. Ez egy dolog, csakhogy a test nem mindig érti ezt meg. A testünkben megrekedt energiákban identitások és régi történetek „laknak”, melyektől az energia szilárdnak érződik. Ezeket az identitásokat és történeteket tapasztaljuk meg szenvedés, konfliktus, szorongás, függőség, betegség, krónikus fájdalom, kapcsolat felbomlása, nélkülözés, kreativitásbeli gátoltság idején, vagy amikor azt akarjuk, hogy igazunk legyen, és a hatalommal vagy kontrollal kapcsolatos helyzetekben. Bizonyos testrészeinkben érezzük az ezzel kapcsolatos feszültséget. És ilyenkor nehéz bevenni azt, hogy tiszta tudatosság vagyunk, nem pedig test. Ilyenkor nagyon valóságosnak érződik, hogy bizony ez a test vagyunk.

Ha még nem próbáltad ki az önvizsgálatokat a testi kontrakciókra, ajándékozd meg magadat ezzel a szívességgel.  Az emberek általában sok időt és energiát áldoznak arra, hogy valahogy sikerüljön megváltoztatni a viselkedésüket, és a gondolkodásmódjukat. Mindig valahol a jövőben keresgélnek, amivel nem tesznek mást, csak még inkább fenntartják a beragadást, vagy csak apró lépéseket tesznek a feloldásában. Vigyázz, hogy ne téveszd össze a testi kontrakció megvizsgálására való meghívásomat a jövő egy újabb módon történő hajszolásával. A keresés mindig a menekülés egy formája. Kifinomult módja annak, hogy elvonjuk a figyelmünket attól, ami a testünkben történik. Az önvizsgálatok arról szólnak, hogy közvetlenül belenézünk a testünk jelen tapasztalásába, és meglátjuk, és meg is ÉLJÜK, hogy az adott energia-beragadás nem az, aminek hittük, és így az fel tud oldódni.

Ha szeretnél valami teljesen újat kipróbálni ahelyett, hogy olyan dolgokat teszel, amik csak megszilárdítják az összehúzódást (pl. spirituális keresés, függőségek, önfejlesztés, boldogságkeresés), légy radikálisabbVizsgáld meg velünk.

If there is any addiction in your life, you have some stuck emotional energy / body contraction. And the same applies to anxiety, depression, spiritual search, and many other familiar human conditions and behaviors. The point is, briefly: all these phenomena are from energy stuck in the body, physical contractions.

Physical contraction is a physically susceptible energy condensation or a series of energy bursts in different body parts. Although we do not use the term “chakra” in Live Insights, the thousands of years of theses on chakras in spiritual traditions are not empty chatter. These seemingly solid contractions – stuck energy contractions – appear in our various bodies and form an integral part of all our conscious and unconscious histories. These may include topics related to security, sexuality, creativity, joy, control, power, love, relationships, self-expression, and much more.

Ezt a bejegyzést az előző Living Enquiries weboldalról teszik közzé