Home » Blog » Az Emberi Valóság

Az Emberi Valóság

Scott Kiloby írása. Fordította: Oravecz Andrea.  

Egészen mostanáig az emberiség beérte egy olyan „valósággal”, amelyben minden, amit teszünk vagy kifejezésre juttatunk, valahogy hatással van az önbecsülésünkre (munka, gyereknevelés, kapcsolatok, egészség, stb.). Állandóan másokhoz hasonlítgatjuk magunkat azon hiábavaló céllal, hogy valami szilárd és állandó dolgot hozzunk ki az élet áramlásából, ami valójában illékony, illuzórikus és állandótlan. Ködös, semmiben táncoló képekből próbálunk valamilyen szilárd valóságot gyártani.

Az a hiedelem uralja a játékot az emberi életben, hogy „Elkülönült vagyok és valami nincs rendben velem”. Egyesek nem is látják ezt a játékot. Mások látják, de úgy tesznek, mintha nem is létezne. Néhányan látják, de nem tudják, mit kezdjenek vele, vagy hogyan lássanak át rajta. Így azon kapják magukat, hogy pusztán ráhagyatkoznak valamilyen spirituális tanító szavaira, aki a hétvégén a városba érkezik, vagy önfejlesztő tanfolyamokon keresnek reményt valami jövőbeli jobbra… mindig a jövőben. És mindez a keresés, és a mások szavaiban és ígéreteiben való bizalom azért ennyire elterjedt, mert nem nézünk bele a saját megtapasztalásunkba, hogy meglássuk, mi is történik valójában. Félelem, önvád és kétség, cinizmus, bizalmatlanság mások iránt, alkalmatlanság érzés, a jövő hajszolása és a múlt újrahasznosítása a legtöbb ember állandósult állapota. Még a legsikeresebb, leggazdagabb, legspirituálisabb vagy legvonzóbb emberek is (kívülről nézve), akikkel egyéni üléseimen találkoztam, hordoznak olyan képet önmagukról, hogy ők nem elég jók. Beérjük ennyivel, mert nem ismerünk más utat.

A jó hír az, hogy ennek nem kell így lennie!

Lehetséges ebben a világban úgy élni és kifejezni magunkat, hogy annak nem kell, hogy köze legyen az önbecsüléshez, úgy, hogy nem tapasztalunk semmilyen eredendő ént abban, amit teszünk vagy nem teszünk, sem abban, amit kifejezünk vagy nem fejezünk ki. Ezt még a legnehezebb időkben is megláthatjuk és felismerhetjük, amikor pénzügyileg rosszul állunk, kapcsolataink érnek véget, vagy betegség dönt le a lábunkról. Semmilyen különleges túlvilági állapotra nincs szükség. Semmilyen bárányfelhős spirituális élmény nem kell. Csak egy egyszerű szemléletváltás magunkkal és a valóságunkkal kapcsolatban.

Az Élő Önvizsgálatokkal való munkám során már számtalanszor láthattam ezt a szemléletváltást. Igazából minden nap látom. Teljesen megszokottá vált, hogy egy ülés elején valaki elmondja nekem, hogy az élet nehéz, vagy hogy ő egy csődtömeg, senkinek nem kell, vagy nem elég jó, csak hogy az ülés végén meglássa, hogy ezek a dolgok üresek és megtalálhatatlanok, és hogy MAGA az én is megtalálhatatlan. Az Önvizsgálatok többi facilitátora is ugyanezekről számol be. Minden nap osztozunk ezekben a csodákban.

Ez az új látásmód feltárja, hogy nincs sehol semmilyen eredendő elválasztottság, míg az emberi kifejeződés továbbra is élénken és töretlenül érvényesül. Ebből a valóságból kapunk gyerekkorunkban egy kis ízelítőt, amikor az álmaink még nagyok és a szívünk nyitott (mielőtt még teljesen bekajáljuk az elkülönülés és hiány/elégtelenség alapérzését). Csak azzal, hogy pillanatról-pillanatra új szemmel nézünk a megtapasztalásra, ez a gyerekkori ízelítő mindennapi felnőttkori tapasztalattá válik.

Azt látjuk, hogy semmi nem tartós, minden állandóan mozog és változik, minden egyes gondolat és érzelem magunkról és másokról csupán egy illékony radarjel a képernyőn, a tükrök játéka, semmi olyasmi, amit meg kellene ragadni és semmi, ami elől el kellene rejtőzni, minden egyes jelenséget ugyanúgy elfogadunk, a legnagyobb sikertől a legmélyebb kudarcig. Ebben az áramló folyóban egyetlen mozdulat sem formál soha semmilyen eredendő ént (nem számít, milyen jónak vagy rossznak tűnik az a mozdulat).

Az által, hogy attól a gondolattól, hogy mi valóságosak és kézzelfoghatóak vagyunk ÁTmozdulunk ahhoz, hogy megnézzük, hogy minden, amit gondolunk, érzünk és érzékelünk, csupán egy radarjel egy képernyőn, átalakulás történik. Dobjuk ki a régi módot, ahol minden eseményt valahogy az „én” érzetével kapcsolunk össze, és ide az új módot, ami egy természetesebb út:

  • … ahol az, hogy kik vagyunk minden pillanatban, könnyedén és mentegetőzés nélkül élődik meg, mindegy, hogyan is jelenik meg, mindegy, mennyire rosszul vagy csodálatosan érezzük magunkat bármely adott ponton, minden olyan késztetés nélkül, hogy ennek az egésznek bármi köze lenne az önbecsülésünkhöz.
  • … ahol az öröm, a béke és a szeretet nem csak elvont fogalmak, amiket hajszolunk, hanem a mindennapi tapasztalásunk veleje.
  • … ahol mások sikere nem fenyegető többé.
  • … ahol a párbeszéd többé már nem hatalmi harc arról, hogy kinek van igaza, hanem csupán szabadon megosztott és elfogadott információk cseréje, ahol minden szempontnak megvan a maga helye az asztalon.
  • … ahol a félelem, düh, szomorúság, bűntudat és szégyen nem olyan dolgok, amik köré gigantikus történeteket szövünk, hanem csak illékony érzések, amik jönnek és mennek anélkül, hogy fennakadnának valamiféle mentális monológban.
  • … ahol a féltékenység és irigység a múlt dolgaivá válnak, amiket hátrahagyunk azzal a hiedelemmel együtt, hogy „Nem vagyok elég jó”, amiből elsődlegesen származtak.
  • … ahol a függőséget egy egyszerű téves érzékelésnek látjuk, amikor egy bizonyos érzelem vagy érzet azt jelenti, hogy „Ennem kell” vagy „Innom kell”.
  • … ahol a boldogságot már nemcsak hogy nem magunkon kívül találjuk meg, de hál’ istennek, ez lehetetlenné is válik.
  • … ahol még a legsötétebb fájdalom is szívesen látott vendég, lévén jó lehetőség arra, hogy ránézzünk az alatta meghúzódó én-hiedelemre.

Az, hogy ez a szemléletváltás hirtelen vagy fokozatos, csak akkor érdekes, ha elkezdünk erről az egészről filozofálgatni, visszanézve a múltra, mintha eredendően az lennénk, vagy még mindig egy csalóka csúcspontot hajszolunk a jövőben. Az igazság pillanata akkor jön el, amikor alaposan megnézzük a jelenben, hogy mit is nevezünk „én”-nek és „mások”-nak. Ennek során azt látjuk, hogy megtörténik az átalakulás, pedig mi egy centit sem mozdultunk. Innen ide jutottunk. Az egyetlen változás maga az érzékelés.

Túl jól hangzik, hogy igaz legyen? Mindig így hangzik, amíg magad meg nem nézed.

Ezt a bejegyzést az előző Living Enquiries weboldalról teszik közzé

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük